Tfh, elfogadjuk, hogy a szerelem, nem kényszeríthető ki,
azaz a szerelem és a hatalom két ellentétes pólus.
Mi van, ha olyanok, mint a mágnes két pólusa? Azaz egységet alkotnak és összetartoznak, akkor is, ha két ellentétről beszélünk.
Bár még nincsen meg pontosan a definíció, hogy mi az „igaz
szerelem”, de abban talán egyetérthetünk már így is, hogy a szerelem erőssé
tesz. Amitől úgy érezzük, hogy hatalmunk van. De ezt a hatalmat nem a
partnerünk felett akarjuk gyakorolni.
Amikor az ember szerelmes, azt szeretné, hogy a másik le
legyen nyűgözve, el legyen varázsolva, kívánja őt.
Ez az a befolyás (vagy hatalom), amit a másikra gyakorolni szeretne. Minden olyan eszköz, amit ehhez felhasznál, arra szolgál, hogy a másikat meghódítsa, megnyerje magának.
Ez az a befolyás (vagy hatalom), amit a másikra gyakorolni szeretne. Minden olyan eszköz, amit ehhez felhasznál, arra szolgál, hogy a másikat meghódítsa, megnyerje magának.
Beleszeretve valakibe, teljes meggyőződéssel hisszük azt,
hogy birtokunkba került, amit addig nélkülöznünk kellett. Elérkezett a boldogság
ideje, hiszen már mindenünk megvan, tiszta harmónia az életünk. Kit érdekel
holmi nélkülözés, ellenségeskedés, mindennap előforduló apró bosszúságok?
Nem magunkat erősítjük meg ilyenkor, hanem a másiktól kapjuk
a megerősítést.
Amint előjön azonban egy csipetnyi kis kétely, felmerül bennünk, hogy elveszítettük a vonzerőnket, a kétely nyomán pedig a bizonytalanság is becsúsztatja az első lábát az addig oly harmonikus világunkba.
Amint előjön azonban egy csipetnyi kis kétely, felmerül bennünk, hogy elveszítettük a vonzerőnket, a kétely nyomán pedig a bizonytalanság is becsúsztatja az első lábát az addig oly harmonikus világunkba.
Innen pedig már csak egy leheletnyi időt kell hagyni, máris
ott álldogál a féltékenység is, hogy bebocsátást sem kérve, ránk törje az
ajtót.
Vajon tényleg így születik a féltékenység? Van rá mód, hogy
elkerüljük?
"szerelem erőssé tesz. Amitől úgy érezzük, hogy hatalmunk van"
VálaszTörlésÉn nem mondanám, hogy a hatalom szót használnám a szerelmes állapotom leírására, bár sejtem, hogy te mire gondolhatsz.
Én magamra inkább a szerelem bátorrá és erőssé tesz fogalmakat használom. És vakmerővé és a következményekkel nem törődővé. És még az is lehet, hogy a "következmények" nevű elképzelés csak egy délibáb és nem oly nagy baj, ha nem törődünk velük :-)
Ismét nagyon szépen levezetted a dolgokat, gratulálok! tetszik és mélyen egyetértek.
Van-e rá mód, hogy elkerüljük a féltékenységet, ha szeretünk? Nálam sokkal bölcsebb emberek vannak (sokan) és előfordulhat, hogy ők tudják a megoldást az elkerülésre. Én nem tudom :-), én az utólagos felülbírálását és felmerülésének megértésével való kezelését alkalmazom.