2014. február 25., kedd

A szerelmes ember munka és sport közben is szerelmes



Mégsem befolyásolja ez az érzés (jó erre majd még visszatérünk később:)) az adott tevékenységben.
No de akkor hova tűnnek ilyenkor az érzelmek?

Kezdjük egy ritkábban használt szóval, a habituálódással. Ez a legalapvetőbb tanulási folyamatok egyike. Már a csecsemőknél is remekül működik: amilyen inger folyamatosan éri, az egy idő után olyan, mintha nem is lenne. EEG segítségével pontosan ellenőrizhető ez a tézis, mivel minden inger, amit az ember észlel, jól azonosítható agyi elektromos tevékenységet okoz.

A habituálódás nem csak a fizikai ingerek esetében működik, hanem olyanoknál is, amelyek tartalma, jelentése hordozza az ingert. Erről szól a farkast kiáltó fiú története is, aki folyton riogatja a többieket, akkor is, amikor a farkas sehol nincsen. Aztán amikor tényleg jön, akkor már senki nem hisz neki. Pontosabban: mindegy is, hogy hisznek vagy nem, a lényeg, hogy nem reagálnak, mert habituálódtak hozzá.
Ugyanígy tudunk az érzelmeinkhez is habituálódni. A szerelmes ember munka vagy focizás közben azért nem érzi a szerelem lobogását, mert habituálódott hozzá. Érzelmei meglétét ilyenkor az mutatja, hogy azonnal diszhabituálódik a legkisebb jelre is, ami a szerelmével kapcsolatos. Elég egy illat- vagy egy hangfoszlány, vagy bármi más apróság is, ami váratlanul a szeretett emberre emlékezteti.
Ez azonban tisztán az emberi érzelmek sajátja, a kognitív érzelmekre és a James-Lange féle mechanizmusok alapján működőkre nem érvényes.

A habituálódást nem szabad összekeverni az elfásulással. Ha valamibe belefásultunk, abból nem vagy csak nehezen tudunk diszhabituálódni. Egy számunkra korábban fontos dolog elvesztette a fontosságát, olyan, mintha nem is létezne. Egy érzelem addig él bennünk, amíg diszhabituálódást tud okozni.

Tisztán emberi érzelmeink erejét éppen az sokszorozza meg, hogy nem folyamatosan lobognak, hanem csak úgy bennünk vannak, és csupán akkor kerülnek előtérbe, amikor valamiért éppen aktuálisak, ezért diszhabituálódunk.
Érdemes a diszhabituálódást elősegíteni tudatosan is (ezt a legtöbb egymásba még szerelmes, egymást szerető pár nagyon jól tudja szervezni:))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése