2014. február 23., vasárnap

Az egyensúly, azaz a kerékpár hasonlat



Ki ne emlékezne azokra az időkre, amikor elsajátította a biciklizés alapjait?
Mivel ez sokak számára ismerős, nem kell messzire menni egy remek példáért.
Kerékpár = öröklött biológiai tulajdonságok

A kerékpárok is sokfélék, akárcsak az emberek. Lehetnek könnyű versenykerékpárok, de  akadnak masszív vázzal készültek is.  Láthatunk mutatós, csilli-villi darabokat, és leharcolt, rozsdarágta példányokat is. Akad közöttük is gyári hibás, ami a rossz vagy hibás öröklött tulajdonságoknak felel meg.
Az út, amelyen tekerünk =  szociális / anyagi helyzetünk
Vannak sima és göröngyös utak, kátyúsak, meredeken felfelé vezetők, de lehetnek lejtősek is, hogy nyaktörő mutatvány leszáguldani rajta.
De ami a legfontosabb: mi magunk ülünk fel a kerékpárra. Megmutatták, elmagyarázták nekünk, hogy a haladáshoz pedálozni kell.  Aki elfelejt tekerni, az eldől, aki hirtelen akar kilőni, az könnyen megcsúszhat.
Megmutatták azt is, hogyan tudunk egyenesen haladni, miként tudunk jobbra illetve balra kanyarodni.

A felsoroltakat bárki megmutathatja nekünk, nekünk csak utánozni kell. De!
A legjobb kerékpár (öröklött tulajdonságok), a legtökéletesebb útviszonyok (szociális háttér) a hajtás (tevékenységünk) és a kormányzás (célkitűzések) egyetlen méterrel sem visznek minket előrébb, ha nem teljesítjük a legfontosabb feltételt: azaz nem tanulunk meg egyensúlyozni.
Erre valószínűleg mindannyian egyedül éreztünk rá. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egyensúlyban vagyunk, és rájöttünk arra is, hogy miként tudjuk ezt az egyensúlyt megtartani.

Nos: ezt az egyensúlyt kéne megtalálnunk az életünkben is, és amint megtaláltuk, folyamatosan arra törekedni, hogyha külső tényezők átmenetileg ki is billentenek minket, igyekezzünk minél hamarabb újra megtalálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése